Hamvadó cigarettavég
Voltam én boldog lángoló...
Mostanában rákattantam a WMN Youtube csatornájára, kezdve a DTK Elviszlek magammal című műsorával, és folytatva a Hello, WMN! estekkel. Utóbbi személy szerint jobban megfogott. Ez egy pár napos, talán egy hetes történet, mióta nézem őket. Először is el kell mondanom, hogy roppant sok érdekes emberrel készített szerintem interjút, számomra izgalmas ezeket végig hallgatni. A Hello, WMN! esteket pedig rendkívül inspirálónak találtam. Igazi gondolatfolyam indult meg bennem a hatására, már ha létezik egyáltalán ilyen szó. Volt egy nagy felfutásom, amikor is azt gondoltam, hogy huhh, na most, na most nagyon jó és új élet vár és felejts el mindent, mindent, ami fáj. Aztán ez tegnap szépen le lett törve. A lényeg a lényeg, amitől én gyakran elkalandozom és teljesen követhetetlen, hogy miről is beszélek, a WMN estek. Mióta nézem őket egyfolytában úgy próbálom meg megélni a kis dolgaimat, oldani a kis problémáimat, hogy azt képzelem, hogy mondjuk a DTK-nak interjút adok, vagy egy WMN esten beszélgetek a másik 4 emberrel, és köztük én is elmondom az élményeimet, sztorijaimat, véleményemet. Nyugi, ilyen jellegű problémáim nincsenek, hogy több személyiséggel beszélgetek, itt mindig én szólalok meg, csak úgy képzelem, hogy ott vagyok én is, és úgy mesélek. Mivel ez egy jó élmény volt, hogy elgondoltam, hogy én ott bekapcsolódok, és értéke, helye van annak, amit mondok, úgy döntöttem, hogy most azt fogom képzelni, hogy mondjuk egy minimum 100 fős "olvasótáborom" van, akiknek én írom ezeket a posztokat. Akik várják a következőt, és kíváncsiak rá, hogy mi történt velem, vagy erről-arról mi a véleményem. Egyébként vannak ilyenek, mármint ilyen bloggerek, csak valószínűleg tartalmasabb mondanivalóval. Meg olyanok is, akiknek abszolút semmi értelme, mondjuk szerintem ők a vloggerek, mert a who the fuck cares effektus kapcsol be nálam tőlük, de ez most mindegy is. Szóval ha valaki idetéved és bekapcsol nála ez a who the fuck cares érzés, akkor ne lepődjön meg. Innentől én a képzeletbeli, lelkes olvasóimnak írok. Mindig is akartam írni, csak most nincs meg az a keret, ahogy én azt elképzeltem, így felfogható ez egyfajta gyakorlásnak is.
Mostanában rákattantam a WMN Youtube csatornájára, kezdve a DTK Elviszlek magammal című műsorával, és folytatva a Hello, WMN! estekkel. Utóbbi személy szerint jobban megfogott. Ez egy pár napos, talán egy hetes történet, mióta nézem őket. Először is el kell mondanom, hogy roppant sok érdekes emberrel készített szerintem interjút, számomra izgalmas ezeket végig hallgatni. A Hello, WMN! esteket pedig rendkívül inspirálónak találtam. Igazi gondolatfolyam indult meg bennem a hatására, már ha létezik egyáltalán ilyen szó. Volt egy nagy felfutásom, amikor is azt gondoltam, hogy huhh, na most, na most nagyon jó és új élet vár és felejts el mindent, mindent, ami fáj. Aztán ez tegnap szépen le lett törve. A lényeg a lényeg, amitől én gyakran elkalandozom és teljesen követhetetlen, hogy miről is beszélek, a WMN estek. Mióta nézem őket egyfolytában úgy próbálom meg megélni a kis dolgaimat, oldani a kis problémáimat, hogy azt képzelem, hogy mondjuk a DTK-nak interjút adok, vagy egy WMN esten beszélgetek a másik 4 emberrel, és köztük én is elmondom az élményeimet, sztorijaimat, véleményemet. Nyugi, ilyen jellegű problémáim nincsenek, hogy több személyiséggel beszélgetek, itt mindig én szólalok meg, csak úgy képzelem, hogy ott vagyok én is, és úgy mesélek. Mivel ez egy jó élmény volt, hogy elgondoltam, hogy én ott bekapcsolódok, és értéke, helye van annak, amit mondok, úgy döntöttem, hogy most azt fogom képzelni, hogy mondjuk egy minimum 100 fős "olvasótáborom" van, akiknek én írom ezeket a posztokat. Akik várják a következőt, és kíváncsiak rá, hogy mi történt velem, vagy erről-arról mi a véleményem. Egyébként vannak ilyenek, mármint ilyen bloggerek, csak valószínűleg tartalmasabb mondanivalóval. Meg olyanok is, akiknek abszolút semmi értelme, mondjuk szerintem ők a vloggerek, mert a who the fuck cares effektus kapcsol be nálam tőlük, de ez most mindegy is. Szóval ha valaki idetéved és bekapcsol nála ez a who the fuck cares érzés, akkor ne lepődjön meg. Innentől én a képzeletbeli, lelkes olvasóimnak írok. Mindig is akartam írni, csak most nincs meg az a keret, ahogy én azt elképzeltem, így felfogható ez egyfajta gyakorlásnak is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése